A főzelék és én
Főzelék – generációkon átívelő, otthonos alapétel
Gyerekkor, főzés, természetes alapok
A főzelék gyerekkoromban teljesen természetes része volt a mindennapoknak. Anyukám rengeteget főzött, a konyha mindig működött, és az étel nem volt különleges esemény, hanem biztos pont. Tízévesen már magam is főztem, és az első önálló ételeim egyike a főzelék volt. Gyors volt, meleg volt, mindig elkészült – és soha nem kellett túlgondolni. Már akkor tudtam, hogy az összes főzelék közül a tejfölös krumplifőzelék lesz a kedvencem, és így is lett. A menzán találkoztam először a paradicsomos krumplifőzelékkel, de mivel a paradicsomot nem szeretem, így nem volt több kérdés. Van, amikor a könnyű, zöldséges változat ad megnyugvást, máskor a tartalmasabb, krémesebb állag. A lényeg, hogy nem „köret”, nem „leves”, hanem egy önálló fogás, amihez kötődésünk van: családi, generációs, sőt néha érzelmi.
Ez talán ezért vált ki vitákat is – mert mindenkinek van róla egy nagyon személyes elképzelése, hogyan „az igazi”. Nálam ez egyértelműen érzelmi kötődés már több, mint 50 éve, ugyanis ez volt az első, amit megtanultam főzni, és azóta is pont ugyanúgy főzöm, ahogy tanultam Anyukámtól.
A test változik – az étkezés is
Az évek során a testem változott, és ezzel együtt az étkezésemhez való viszonyom is. Hormonális és pajzsmirigyproblémák miatt jelentős súlyt szedtem fel, majd később még tudatosabban kezdtem el az egyszerűbb zöldséges ételeket készíteni. Azon kívül, hogy nagyon finom, nagyon gyorsan elkészül.
Ebben az időszakban vált igazán fontossá, hogy az étel ne terheljen feleslegesen, és figyeljek az emésztési szempontokra is.
Fruktózérzékenység esetén különösen számít, milyen alapanyagokból és milyen arányban készül az étel – erről részletesebben fruktózintoleranciáról szóló szakmai cikkünkben írtunk.
A főzelék mint külön műfaj
Sokat utaztam a világban, több mint hetven országban jártam, mégis azt tapasztaltam, hogy a főzelékhez hasonló étel szinte sehol nincs. Nem leves, nem köret, hanem önálló étel, ami csak Magyarországon ismert.
Zöldségek a világ különböző pontjain
Megérkezés – mindig ugyanazzal az étellel
Megérkezés – amikor az étel hazahúz
Bárhonnan jövök haza, az igazi megérkezés számomra egy tányér tejfölös krumplifőzelék. Húsz perc alatt elkészül, és abban a pillanatban tudom: itthon vagyok.
Miért született meg ez a sorozat? Ez a sorozat nem receptekről szól, hanem gondolkodásról. Arról, hogyan illeszkedik a főzelék a mai élethez és az emésztéshez. Erről később még írni fogok az egyik részben.
Hisztaminérzékenység esetén különösen fontos a frissesség és az időzítés. erről részletesebben a hisztamintoleranciáról szóló szakmai cikkünkben ítunk.
Guadeloupe, vendégségben – a konyhában mégis otthon.
Guadeloupe – vendégségben, ahol a kedvencemet főztem
Egy szállodai utazás után érkeztem tovább Guadeloupe-ra, a barátaimhoz. Három hetet töltöttem ott, és először hosszú idő után nem éttermekben, szállodákban étkeztem, hanem egy meseszép teraszon ahonnan a tengert láttuk. Az extra, hogy a konyhában főzés közben is a tengert, így még finomabb lett a kedvencem főzelékem. Az első nagy fazék gyorsan elfogyott, ezért másnap megint főztem egy adagot. Akkor értettem meg igazán, hogy a megérkezés nem mindig a hazaérkezést jelenti, hanem azt a pillanatot, amikor újra azt ehetem, amire akkor vágyom, mikor hosszú ideig távol vagyok a konyhámtól.
A főzelék számomra nem nosztalgia vagy trend, hanem egy egyszerű, jól működő alapétel, amely alkalmazkodik az élethelyzetekhez, az emésztéshez és az aktuális igényekhez. Legyen szó klasszikus magyar főzelékről, utazás utáni megérkezésről vagy tudatosabb ételválasztásról, a lényeg mindig ugyanaz: az étel legyen könnyű, ne terheljen. Vegetáriánusoknak kifejezetten egy jó alternatíva.
A zöldségben gazdag, egyszerű ételek szerepét a nemzetközi ajánlások is hangsúlyozzák.
Ez a gondolkodás áll a Mindenevők mögött is – és innen indul tovább a főzelék története. A főzelék számomra nem lezárt történet, hanem egy folyamatos alkalmazkodás: az élet ritmusához, az emésztés állapotához és ahhoz, amire éppen szükségem van. Innen indul tovább ez a sorozat.
A következő részben a főzelék egyik legmegosztóbb kérdésével folytatom: rántás, habarás – vagy semmi?
