Barion Pixel Skip to main content
search
0

Amit a hisztamin intolerancia (HIT) hátteréről tudunk

Az ételintoleranciák közül a HIT, vagyis a hisztamin intolerancia a legnehezebben felismerhető állapot, mivel nagyon összetett problémával állunk szemben.

Nagyon sokféle élelmiszer okozhat nagyon különböző, gyomor-bélrendszeri tüneteket, de akár allergiához hasonló reakciókat is, mint például a migrén, vagy az ízületi fájdalmak.

Sokat tudunk már a hisztamin intoleranciáról, számos kutatás született a témában, melyek valamelyest támpontot adnak a probléma megértéséhez és kezeléséhez egyaránt. A dolog viszont jóval összetettebb annál, mint gondolnánk, ahogy a legtöbb esetben valószínűleg itt sem egyetlen ok áll a tünetek mögött, valamint az egyéni tényezőknek is nagy jelentősége van.

 

HIT és a DAO enzim kapcsolata

Az eddigi elméletek úgy tartják, hogy a HIT hátterében elsősorban a bélben lecsökkent DAO enzim termelés áll. Az, hogy mitől kevés valakinél a DAO enzim termelés szintén bonyolult kérdés, itt is több különböző oksági tényezőre lehet gondolni. Az elméletek szerint a DAO enzim hiányt, vagy annak nem megfelelő termelődését okozhatja bélgyulladás, esetleg az alkohol, vagy bizonyos gyógyszerek DAO blokkoló hatása. Ha a hisztamin intolerancia fennáll arra is fontos odafigyelni milyen összetételű gyógyszerek találhatóak a házi patikánkban, hiszen egyes népszerű készítmények gátolhatják a DAO enzim termelődését.

 

A bélflóra összetétele is fontos lehet a hisztamin intoleranciában

Annyi bizonyos, hogy a jelenség hátterében különféle lehetséges okokat és befolyásoló tényezőt érdemes figyelembe venni. A legújabb vizsgálatok szerint a HIT-ben szenvedők esetében a probléma mögött az úgynevezett dysbiosis, azaz a normál bélflórától eltérő összetételű bélflóra is állhat.

Spanyol kutatók elemezték a nem HIT és HIT egyének bélflóráját, és arra jutottak, hogy a Lactobacillus és Bifidobacterium törzsek tekintetében nincs jelentős különbség (ezek azok a baktérium törzsek, melyek a legtöbb probiotikus készítményben megtalálhatók.) Számottevő különbséget találtak azonban egy másik baktériumtörzs a Faecalibacterium prausnitzii esetében. Ebből sokkal kevesebbet azonosítottak a hisztamin intoleranciával küzdők bélflórájában az egészségesekéhez képest. Ez a különbség annyira szembetűnő, hogy érdemes rajta elgondolkodni.

 

HIT dao enzim hisztamin butirat mindenevők

Mit kell tudni a Faecalibacterium prausnitzii bélflórában betöltött szerepéről?

A Faecalibacterium prausnitzii néhány más baktériummal, mint például a Roseburia-val együtt felelnek az egyik legfontosabb tápanyag, a vajsav (butirát) termeléséért az egészséges egyének esetében.

A vajsav egy rövid szénláncú zsírsav (SCFA). Alapvetően a vajban is megtalálható, de a szervezetünk számára elegendő mennyiségben a jó baktériumok segítségével a bélben képződik.  Ehhez rostokra van szükségünk, melyeket az emésztőenzimek nem képesek lebontani, így eljuthatnak a vastagbélbe, ahol bizonyos baktériumok számára tápanyagként szolgálnak.

Azért nagyon fontos a Faecalibacterium prausnitzii, vagy a Roseburia jelenléte, mert ezeket a rostokat ők bontják le és ennek az anyagcsere folyamatnak köszönhetően képződnek a bélben a rövid szénláncú zsírsavak (SCFA), mint például a vajsav.

A vajsav, más néven butirát nagyon fontos szerepet tölt be a szervezetünk működésében. A vajsav ugyanis a vastagbélhámsejtek elsődleges energiaforrása, ezen kívül szerepe van a bélfalat védő mucin (nyálka) termelésben és a bélhám integritás (tight junction) fenntartásában. Kedvező hatásai azonban nem érnek itt véget, az egészségünkre alapvető hatást gyakorol a vajsav hiánya, avagy jelenléte.

 

Hogyan juthat hozzá a szervezetünk az elegendő vajsav mennyiséghez?

A szervezet elsősorban nem tejjel-vajjal, hanem rostok fogyasztása és az elfogyasztott rostok bakteriális erjesztése révén jut hozzá, és az így „megtermelt” vajsav (butirát) 90-95%-át a bélsejtek közvetlenül hasznosítják. A Faecalibacterium prausnitzii hiányában ez a folyamat sérül. Ezért is lehet szükség HIT esetén a vajsav (butirát) pótlásra.

A vajsav szerencsére viszonylag könnyen pótolható, ezért, ha nincsenek jelen a bélben a vajsav előállításához szükséges baktériumok, vagy a táplálkozás során valamilyen oknál fogva alacsonyabb a rostbevitel ne feledkezzünk meg a vajsav pótlás lehetőségéről.

A vizsgálat eredményei szerint a HIT egyének esetében megnövekedett a hisztamintermelő törzsek gyakorisága is. A kutatás során arra a megállapításra jutottak, hogy vizsgáltban részt vevők esetében a Clostridium perfringens, Proteus mirabilis, Enterococcus faecalis sokkal nagyobb mennyiségben vannak jelen a HIT egyénekben, mint az egészségesekben.

Ebből arra lehet következtetni, hogy nem csak a csökkent hisztaminbontó DAO enzim termelés, hanem a megnövekedett hisztamintermelés (és persze az erre adott elégtelen DAO válasz) is lehet a HIT tünetek kiváltója.

Ebben az esetben sajnos hiába minden erőfeszítésünk, nagy valószínűséggel nem segít a hisztaminmentes diéta. Ahhoz, hogy a panaszok megszűnjenek és sikerüljön a problémát kordában tartani, szükség van a DAO enzim pótlásra, továbbá a DAO enzim termelés fokozására, illetve a bélflóra helyreállítására is.

 

Forrás:

https://www.researchgate.net/publication/360161312_Intestinal_Dysbiosis_in_Patients_with_Histamine_Intolerance

Close Menu
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com