Itt a legfrissebb átfogó tanulmány az irritábilis bél szindróma (IBS), az ételallergiák és az ételintoleranciák összefüggéseiről.
Food Intolerances, Food Allergies and IBS: Lights and Shadows
Rövid összefoglalóját magyarul először itt olvashatod.
Az irritábilis bél szindróma (IBS) és az ételintoleranciák közötti összefüggések egyre nagyobb figyelmet kapnak a gasztroenterológiai kutatásokban. Az IBS egy krónikus funkcionális gyomor-bélrendszeri betegség, amelyet hasi fájdalom, puffadás és megváltozott bélmozgás jellemez, mint például hasmenés, székrekedés vagy ezek váltakozása. A betegség világszerte körülbelül a népesség 5-10%-át érinti, és különösen gyakori fiatal felnőttek, valamint dohányosok körében. Az IBS súlyosan befolyásolja az életminőséget, növeli az egészségügyi költségeket és jelentős munkahelyi hiányzásokhoz vezet. Az IBS-ben szenvedő betegek akár 85-90%-a számol be arról, hogy bizonyos ételek fogyasztása súlyosbítja a tüneteket, ami alátámasztja az ételintoleranciák kulcsszerepét a betegség kezelésében.
Az IBS diagnózisát általában a Róma IV kritériumok alapján végzik, amelyek a betegség három fő altípusát különítik el: hasmenés dominálta IBS (IBS-D), székrekedés dominálta IBS (IBS-C) és váltakozó hasmenés-székrekedés (IBS-M). Egy negyedik csoport is létezik, amely az IBS-U (besorolhatatlan IBS), amely azoknál a betegeknél fordul elő, akik nem illenek bele az előző három csoport egyikébe sem.
Az IBS hátterében nagyon gyakran fedeznek fel ételérzékenységeket, ételallergiákat.
Az ételintoleranciák/ételérzékenységek nem immunológiai alapú reakciók, amelyek jellemzően emésztési zavarokat, például puffadást, hasi fájdalmat és megváltozott bélmozgást okoznak. Az ételallergiákkal ellentétben ezek az intoleranciák gyakran dózisfüggőek, vagyis a betegek bizonyos mennyiségű problémás ételt még el tudnak viselni, de nagyobb mennyiségben tüneteket okozhatnak. Az IBS-ben szenvedő betegek gyakran kerülnek egyes ételeket orvosi tanács nélkül, ami tápanyaghiányhoz vezethet.
Fruktózérzékenység az IBS esetek 22%-ában fordul elő az utolsó kutatások szerint, és minden típutsú IBS-re egyformán jellemző.
Laktózérzékenységre is érdemes gyanakodni IBS esetén. E két cukorérzékenység hidrogén kilégzési teszttel diagnosztizálható.
Hisztaminérzékenység is összefügghet IBS-el, hiszen a baktériumok által termelt (és DAO enzim hiányában le nem bontott hisztamin) aktiválja a hízósejtek bisztamin receptorait, ami fontos lépés viszcerális túlérzékenység létrejöttében.
Gluténérzékenység (cöliákia és nem cöliákiás gluténérzékenység) is a „gyanusítottak között lehet. z IBS-ben szenvedők egy része a gluténfogyasztásra rosszul reagál, még akkor is, ha nem szenvednek cöliákiában. Ezt a jelenséget nem-cöliákiás gluténérzékenységnek (NCGS) nevezik, és bár az NCGS nem jár a cöliákia által okozott bélkárosodással, jelentős tüneteket okozhat, például hasi fájdalmat, puffadást és fáradtságot.
A különböző adalékanyagok, mint édesítőszerek, emulgeálószerek, ízanyagok, stb szintén kiválthatják az IBS tüneteit, de nem közvetlenül, hanem a bélflóra összetételének megváltoztatásával.
Koffein, csípős fűszerek, magas zsírtartalmú ételek, alkohol is erősíthetik az IBS tüneteit.
IBS étrendek
Az IBS-ben és ételintoleranciában szenvedő betegek étrendi kezelése kiemelt figyelmet igényel. Az egyik leggyakrabban alkalmazott diétás megközelítés az alacsony FODMAP diéta, amely az olyan rövid láncú szénhidrátok és cukoralkoholok, mint a fruktóz, laktóz, fruktánok, galaktánok és poliolok csökkentésére irányul. Ezek az anyagok nehezen szívódnak fel a vékonybélben, és erjesztésük során puffadást, gáztermelést és hasi fájdalmat okoznak a vastagbélben. Az alacsony FODMAP diéta bizonyítottan hatékony a betegek jelentős részénél, de a diéta hosszú távú hatásai, különösen a bél mikrobiomjára gyakorolt hatások, még nem teljesen tisztázottak.
Fontos kiemelni, hogy a 4-6 hetes szigorú FODMAP diéta után el kell kezdeni a visszavezetést! A FODMAP diétát mindíg személyre szabottan kell alakítani. Azt se feledjük, hogy a tartós rostszegény étrend miatt csökken a bélrendszer számára kiemelten fontos rövid szénláncú zsírsavak, köztük is a bélhámsejtek elsődleges energiaforrását jelentő vajsav termelődése. A vajsav egyszerű módon pótolható, modern, adalékanyag-mentes formában.
A gluténmentes diéta is gyakori kezelési módszer, különösen az IBS-D altípus esetében, de ennek hatékonysága változó.
Fruktózmentes, hisztaminszegény, stb diéta esetén fontos szem előtt tartani, hogy a szigorú megvonásos fázis ne tartson tovább 2-3 hétnél. Utána el kell kezdeni a fokozatos visszatáplálást.
Több esetben hasznosnak találták a mediterrán diétát is IBS-ben, bár a zöldségek rosttartalma problémát okozhat.
Az IBS-ben és ételintoleranciában szerepet játszó fontos tényező a bél mikrobiomja. A dysbiosis, azaz a bélbaktériumok egyensúlyának felborulása, gyakran megfigyelhető IBS-es betegeknél. A jótékony baktériumok, mint a Lactobacillus és a Bifidobacterium csökkent száma, valamint a Proteobacteria túlszaporodása hozzájárulhat a bélérzékenységhez és a bélmotilitás problémáihoz, amelyek az IBS fő tüneteit okozzák. A bélbaktériumok egyensúlyának felborulása növelheti a bél áteresztőképességét, és alacsony fokú gyulladást okozhat, ami tovább súlyosbíthatja az IBS tüneteit.
Az ételintoleranciák diagnosztizálása az IBS-ben különösen nehéz, mivel a tünetek gyakran átfednek más gyomor-bélrendszeri betegségekkel. Az ételintolerancia pontos diagnosztizálása általában kizárásos alapon történik, különböző diétás protokollokkal, mint például az eliminációs és a visszaállításos diéta. Az ételallergiák diagnosztizálása során gyakran használnak IgE-teszteket, míg az intoleranciák esetén az immunválasz nem mindig egyértelmű.
Az IBS és az ételintoleranciák kezelése a jövőben várhatóan tovább fejlődik, különösen a bél mikrobiom szerepének jobb megértésével. A mikrobiomot célzó terápiák, mint például a prebiotikumok, probiotikumok, vagy akár a széklet mikrobiota transzplantáció, ígéretes lehetőségeket kínálhatnak az IBS tüneteinek enyhítésére.
Összegzésképpen az IBS és az ételintoleranciák kezelése összetett és egyéni megközelítést igényel. A pontos diagnózis felállítása, a megfelelő étrendi változtatások és a betegek oktatása alapvető fontosságú a hosszú távú kezelés sikerességéhez és az életminőség javításához.
